/

Standing close to the edge.

Shut the door, turn the light off
I wanna be with you
I wanna feel your love
I wanna lay beside you
I cannot hide this even though I try

Heart beats harder
Times escapes me
Trembling hands touch skin
It makes this harder
And the tears tream down my face.

If we could only have this life for one more day,
If we could only turn back time.

You know I'll be
Your life, your voice, your reason to be
My love, my heart
Is breathing for this.
Moments in time
I'll find the words to say
Before you leave me today.

Close the door
Throw the key
Don't wanna be reminded
Don't wanna be seen.
Don't wanna be without you
My judgement clouded
Like tonight's sky.

Hands are silent
Voices numb
Try to scream out my lungs
But it makes this harder
And the tears stream down my face.

You know I'll be
Your life, your voice, your reason to be
My love, my heart
Is breathing for this.
Moments in time
I'll find the words to say
Before you leave me today.

Flashes left in my mind
Goind back to the time
Playing games in the street
Kicking balls with my feet
Dancing on with my toes
Standing close to the edge
There's pile of my clothes
At the end of your bed
As I feel myself fall
Make a joke of it all.

 You know I'll be
Your life, your voice, your reason to be
My love, my heart
Is breathing for this.
Moments in time
I'll find the words to say
Before you leave me today.

You know I'll be
Your life, your voice, your reason to be
My love, my heart
Is breathing for this.
Moments in time
I'll find the words to say
Before you leave me today.

Milo Ventimiglia.♥

a realitás hazadob.

Túl a réten néma méltóságban.

Petőfi Sándor: A Tisza

 Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.

Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

 

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”

Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

(Pest, 1847. február.)

Love.

beautiful.

Hm.

Boots.

Style.

Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál.

Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál.	Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném.	Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!

I was hurting.

---

7m.

A.

/

I need.

Nézz csak ránk, hova jutottunk.

Az mindig itt van, és hiába van most egyszerre jelen a kettő, mert a szeretet úgyis tovább bírja mindennél.

De a szeretet nem.

A fájdalom idővel enyhül.

Nem akarom.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.

Müller Péter

Nincs.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.

Márai Sándor

--

Snoopy.

we've fallen into deep.

Tr.

Lifesavers.

Empty spaces fill me up with holes.

Ha nem mondod mi a baj, még azt hiszem, hogy nincsen.

S én csüggtem ajkán... szótlanúl... Mint a gyümölcs a fán.

Petőfi Sándor: Füstbe ment terv

Egész uton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.

S a kis szobába toppanék...
Röpűlt felém anyám...
S én csüggtem ajkán... szótlanúl...
Mint a gyümölcs a fán.

 (Dunavecse, 1844. április.)

Uh-

Perfect.

Sooo.

Yu.

Going nowhere, going nowhere.

Never.

sh.

It messed me up, need a second to breathe.

A betegség.

Boldogságunk kilenctized része kizárólag egészségünkön nyugszik. Ha egészség van, az minden élvezet forrásává válik, de ha nincs, az egyéb javak, a szubjektív értékek sem boldogítanak, mert a szellem, a hangulat, a temperamentum szárnyalását is lecsökkenti, elnyomorítja a betegség.

Arthur Schopenhauer

My judgement is clouded, Like tonight's sky.

I do this all the time.

no.

Best.

U.

Art.

Because sometimes we're idiots.

Rain.

Ne.

Döntsd el végre, a felszín vagy őszinteség kéne!

.

I can still hear that sound.

The Past.

Hey Angel. Do you look at us and laugh, when we hold on to the past?

That's so sad.

Yeah.

I hate the question "how are you?' !!

Don't.

Crying.

Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír. Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "Vissza akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy hülye." Azért mondjuk, hogy "kiszökött" a könny a szemünkből, mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából.

Müller Péter

Differents.

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeláldozás között...
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel,
és a társaság a biztonsággal...
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét,
és a bók nem esküszó...
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget:
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével...
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez...
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget,
ha túl sokáig ér...
Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...

Veronica A. Shoffstall

T.

A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.

George Gordon Noel Byron

The most important ..

Az univerzum általában azzal jelzi, hogy hibáztunk, hogy elveszi tőlünk azt, ami nekünk a legfontosabb.

Paulo Coelho

Veszteség.

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

Müller Péter

Viszlát.

Akárha égre írnák

Mit írnak majd fejem fölé
míg elhagyatva fekszem?
Nem látogat fenyőgyökér,
s elfogy lassan a testem.
Nem tudják régi arcomat,
eltört tükröknek kincsét.
Hogy voltam, sem tudják sokan,
nem küldhető jel innét.
Az ásvány: őrző némaság.
A hangos szó nem ér el.
Itt mit sem ér a jóbarát,
mit sem tehetnek értem.

Fejem fölé, ha írnak majd,
a szép szöveg meg nem marad,
akárha égre írnak,
nagy, lengő árnyú hinták.

Empty Street.

I walk alone
I walk alone
I walk alone

Még nem.

           Árnyak köntösében

Helyet cserélek már a porral
keréknyomon a láb alatt,
melyen egykedvűen taposnak
s a szél játéka felkavar.

Eső után a völgy ölében
fehér pólyában köd vagyok.
A fák tövéről fák hegyére
vonszolnak ázott angyalok.
Barlangok ölén éjszakázom,
ruhám s nevem barlangsötét.
Belém hasítnak fáklyalángok
rámgyújtva árnyak köntösét.
Fáj az élet helye bennem.
Az ifjúság, a munkakedv
elhagytak s róluk már letett
és messze elkerül a tett.
Nem kondultam, harang, ha voltam.
Bűnöm sincs, mégis meglakoltam.

Fire.

Tattoos.

Néha.

Néha meg kell bántanod az embereket, hogy segíts rajtuk.

Lego House.

Mi a legviccesebb az emberekben? (...)

Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.

Paulo Coelho

Mosolyogni annyi, mint magunkról elfeledkezni mások kedvéért.

-