bőrig ázva.

Snow.

december 19.

A házból kilépve egyből az ég felé kaptam a tekintetem, mivel egy apró hópehely az orromon landolt. Az égből megállás nélkül szálltak a földre a fehér hópelyhek, melyek megadták a karácsonyi hangulatot azoknak is, akik éppen nem akartak az ünneppel foglalkozni. Nem foglalkozva a hajamra szálló hóval, elindultam az úticélom felé, mely egy kávézó volt nem messze a házamtól. Házunktól. Muszáj kiszellőztetnem a fejem, különben valami olyat csinálok, amit mindenképpen megbánok. A kávézóhoz érve bepillantottam az óriási ablakon, és elégedett vettem észre, hogy csak két ember van bent, az amúgy is szűkös helyen. Egy kicsit eldugottabb asztalhoz ültem le, és egy forrócsokit rendeltem, és amíg vártam, a gondolataimba mélyedtem. A kávézóban lévő két embert nem igazán érdekelte a jelenlétem - szerencsémre - így alaposan körbenéztem a már annyiszor látott kávézóban. Attól függetlenül, hogy nem volt nagy, sőt, egyenesen kicsinek tűnt a többi, hatalmas és modern kávézó mellett, tökéletesnek tűnt számomra. A faajtó mellett egy óriási ablak állt, mely tökéletes kilátást nyújtott, most éppen a vastag hóréteggel borított utcára. A kávézó karácsonyi díszekkel hirdette az ünnep jövetelét. Minden asztalon egy hóember alakú gyertya volt, és több színű angyalhaj volt a falakra téve. A pincér - akin csak most vettem észre, hogy nem ismerem, szóval biztosan új lehet - letette elém a mályvacukrokkal ellátott, gőzölgő forrócsokim. A forrócsokimról rá kaptam a szemem, és hálásan rámosolygtam, ő pedig egy apró mosolyt villantva, visszament a pulthoz, és folyatta amit elkezdett, mielőtt kihozta nekem a rendelésem. Újra a gondolataimba merültem. Nem akarok hazamenni. Nincs bajom az életemmel, mert összességében nincs miért panaszkodnom, hiszen iskolába járhatok, van fedél a fejem felett, ehetek és ihatok, de mégis tudom, hogy ez nem nekem való. Amúgy is a költözésen járt az eszem, de ezt anyáék nem tudták, mivel azt hitték, hogy úgysincs olyan akivel összeköltözhetnék. Ebben igazuk is van, csakhogy én egyedül szeretnék élni. Hirtelen egy ötlet kezdett körvonalazódni a fejemben, és nem tudom, hogy a forrócsoki édes aromájától, a hótól, a karácsonyi hangulattól, vagy éppen az új, vigyorgós pincértől lettem ilyen spontán, de a kabátom zsebébe nyúlva, elővettem a pénzt, és egy kis borravalóval megtoldva az asztalon hagytam. A kabátomat magamra kapva, ügyelve, nehogy elessek, siettem haza, és imádkoztam azért, hogy a szüleim már elmentek otthonról. Imáim meghallgatásra találtak, így egy táskába összedobtam néhány cuccot, és a nagy hóval nem törődve, a pályaudvar felé vettem az utam.

június.

csak elfáradni tudok.

How.

Az eső nem esne.

Hiány.

Hiányzik nekem,
hogy én is hiányozzak
egyvalakinek.

Szabolcsi Erzsébet

Szánj meg hát.

Elcsitul a jelen, és megnémul a jövő.

Bárcsak..