ő

Ősz. Az évszak, ami minden diák rémálma, mivel az iskola kezdetét és a nyári vakáció végét jelenti. Mindig úgy tekintettem az őszre, mint egy új dologra, egy kezdetre, ellentétben más emberekkel, akik újévkor érezték azt, hogy a elkövetkezendő időszak más lesz, és változás áll be az életükbe. Azonban szerintem lényegtelen, hogy egy évnek vége van, hiszen azon kívül, hogy egy évvel idősebbek leszünk, és lassacskán felnövünk, nem sok minden változik. Hiszen a változás hirtelen jön, nem lehet felkészülni rá. Igen, ha változni szeretnél, és van elég akaraterőd, akkor egyes esetekben van esély arra, hogy meg fogsz változni. De a változás egy hirtelen jövő érzés, ami valaminek a következménye. Következménye annak, hogy valami történt veled, a családoddal, a barátaiddal vagy bárkivel, aki számít neked. Azonban az ősz valahogy az én életembe mindig változást hozott, jót, rosszat, vagy esetleg mindkettőt, és ez betudható annak, hogy új iskolaév kezdődött, vagy annak, hogy a sok, pihenéssel eltöltött hét után újra valami állandó és megterhelő dolgot kell végezni, legyen ez akár az iskola, akár a munka.

Az ősz mifelénk mindig erős és hűs széllel jött, a barna és narancssárga színű leveleket pedig felkapta egy óriási színes avarba repítve. Kint általában hideg uralkodott, de még nem az a csontig hatoló hideg, hiszen a nap szinte ragyogott, langyos sugaraival beborítva a pirosasba borult tájat. Az eget pár szürke felhő borította, de a napnak sikerült kibújnia alóla és fénnyel elárasztania a helyet. Azonban az embereknek nincs ideje megfigyelni azt, hogyan megy le lassacskán a nap, vagy hogy hogyan kel fel minden hajnalban. Ők csak anyit tudnak, hogy korán kell felkelniük, hogy elérjenek a munkába vagy az iskolába, és elfelejtik a nagy sürgés-forgásban, hogy az életet szebbé tevő dolgok kis dolgok is lehetnek. Ilyenkor kell megfigyelni a narancssárgában úszó napot, a fákat, melyek színes leveleiket hullatják, akár az emberek a könnyeiket, vagy a földet,esetleg a, már a levelektől alig kilátszódó halványzöld füvet, a csokoládébarna gesztenyéket, melyek egymástól nem messze fekszenek a hűs talajon, a kavicsokat, melyeken látszik, hogy több autó kerekét is megismerték közelebbről, vagy éppen a szürke eget, mely ugyan első látásra elveszi az ember kedvét, jobban megfigyelve, a szürke és a halványkék különböző árnyalatai tökéletesen szimbolizálják a világot, mely sötét, és próbálja elzárni az embertől a szépet, ami átvitt értelemben a nap. De a nap mindig győz. Mindig sikerül áttörnie a masszív rétegen, hogy fényt és csillogást adjon, megmutatva az embereknek, hogy igenis van remény, még akkor is, ha ők nem veszik észre.