2016. április 19., kedd

Szalóki Sándor

Hangtalan sikoly

1945. Vén idő elszörnyedve, zokogva baktatott,
A rakpartnak kövére cipőket raktatok.

2015. Nézd! Még most is ott vannak bronzba merevedve,
A szemekben rémület könnyel keveredve.
Vaskó Ági

Bőrömre égtél

Péntek volt.
Este.
Én hatéves voltam,
színes álmaimat
szivárványból fontam.
Apa, s Anya karja
házam volt és váram,
féltőn ölelték
bontakozó szárnyam...
Péntek volt.
Este.
A lángok égig értek,
őrjöngő sikolyban
égett a hámréteg.
Csontig hatolt a hő,
a füst torkomat marta,
közben Apám, a láng
bőrödet-bőrömre varrta.
Bőrömre égtél,
húsod szagát érzem,
bár a fájdalomtól
hiányos emlékem,
de arra emlékszem,
ahogy ölbe tartva,
mint lángoló főnix
szeretettől hajtva,
lobogva rohantál,
mentettél,
védtél,
közben Apám,
már félig elégtél...
Péntek volt.
Este.
Szívfalamra égtél,
hamuvá porladtál,
mert engem védtél.
Hős lelked megfürdött,
megfürdött a napban,
míg én hitet, reményt,
pompás szíved kaptam.
Szikrád belém égett,
bíborfénye-éledt,
bátor főnix édesapám,
most én ringatlak téged...
Péntek volt.
Este.
Én hatéves voltam,
Édesapám, tiszta fényed
égi fénnyé fontam.

nem

Végh Attila dr.

Utolsó perc

Bársony szava csend,
legbelül szólal.
Ott vár odabent,
a mulandóval.

Lélekharangja
még rezdül talán.
Aztán majd hallgat,
s végignéz magán.

Elhagyja testét a sóhaj,
megbékél a mulandóval.
Miből lett, s volt-e valaha?
Nincs válasz. Elindult haza...
Végh Attila dr.

Nekrológ

Egyenesen át

Társad a végtelen
remény, menedék.
Nem utaztál mással
eddig, soha még.
Útirányt állomás
falán nem találsz,
de máshol lehet cél,
talán odaát.
Visszatérni onnan
nehéz, de ne félj.
Nem kísér az úton
merész meredély.
Nagykabátba fordul
az éj, meseszép
s rád terül a végső,
időd már kevés.
Utolért a Halál
immár odaát,
s megpihenhetsz élted
kihűlt vonalán.